Hirdetés
...

ZELK ZOLTÁN MESÉJE

A patak szélén álldogáló bokor egyszer megkérdezte a locsogó pataktól:

-     Mondd, hová sietsz, hogy sohasem állsz meg? Mi dolgod van tulaj donképpen?

-     Elmondanám – felelte a kis patak -, ha versenyt futnál velem, mert hosszú történet ez, s nincs időm óra hosszat beszélgetni. De ha akarod, utam végén elmondom a folyóparti fának, s megkérem, hogy üzenje meg neked a falevélen.

 

A bokor örömmel beleegyezett, s várta, hogy mikor jön meg a fale­vélre írt üzenet. Nem sokáig kellett várnia, harmadnap odaérkezett a Ter­mészet postása, a szél, s a bokor ágai közé hajította a folyóparti fa üzene­tét. Köszönt is, de nem állt meg, hiszen még messzi út várt rá, erdőkbe, kertekbe, hegyek tetejére vitte a rábízott faleveleket.

A patakparti bokrok kíváncsian hajoltak össze lombjaikkal, vala­mennyien tudni akarták, mi van a levélben. Kérték is társukat, hangosan olvassa el a levelet. De várniok kellett, míg kisüt a nap, mert bokortársuk már bizony öreg volt, s csak napfénynél tudott olvasni. Mikor aztán a nap kisütött, megtanulhatták végre, hogy miért olyan sietős az útja a pataknak.

- Egyszer régen, nagyon régen, négy testvér élt a földön: négy kis forrás. Nagyon szerették egymást, boldogan éltek együtt a hegy tövében, csak azon búsultak, hogy nem vándorolhatják be az egész világot. Öregbarátjuk, a hegy, azt tanácsolta nekik, hogy az egyik induljon világgá, s ha hazajön, mesélje el a többieknek, hogy mit látott.

így is történt. Nagy búcsúzkodás, sírás-rívás közben útrakelt a kis forrás, miközben a hegy, a szél s az erdő jótanácsokat kiabáltak utána. Az otthon maradt három testvére pedig egyre várta, hogy visszajöjjön. De hiába várták, elmúlt egy év, elmúlt kettő, elmúlt három, a forrás még mindig nem tért vissza. Amikor aztán a negyedik évben is hiába várták, elhatározták, hogy egyikük elindul s megkeresi. Igen ám, de hol, merre, mikor már negyedik éve nem hallottak róla semmit? így töprengtek, szo­morkodtak, amikor váratlanul egy madár szállott le hozzájuk, s kéretlenül is megszólalt:

- Nagy hírt hozok nektek a testvéretekről! Akár hiszitek, akár nem, már nem forrás ő, hanem tenger! Olyan nagy és olyan hatalmas, hogy három hét alatt sem tudok átrepülni a partjai között. Ő már nem jöhet

 

többé közétek, de nagyon vágyik utánatok, s ezért arra kér, hogy ti men­jetek hozzá.

Egyéb se kellett, az egyik forrás rögtön útra kelt, s ment, amerre a madár vezette. De ő sem jött vissza sem egy, sem két, sem három év múlva, helyette is a madár jött el a negyedik évben.

-               Akár hiszitek, akár nem, folyó lett a ti testvéretekből. Nagyon vágyik utánatok, kér, hogy menjetek el hozzá…

Amikor idáig ért a bokor az olvasásban, megszólalt a patak:

-               Egy percre megállhatok, a végét már én mondom el. Amikor ezt meghallottam a madártól, én is útrakeltem. Patakká változtam, s azóta is mindennap elszaladok folyóvá lett testvéremhez. Legkisebb testvérem, a forrás üzenetét viszem a folyóhoz, ő pedig a tengerhez. így élünk mi né­gyen azóta is együtt, így szeretjük egymást továbbra is, s így fogjuk sze­retni, amíg világ a világ…